Miért is írom ezt.?
A gyógyítás háza sok embert gyógyítottak már meg benne. Szükség is van rá. Ám egy kisgyerek, csecsemő egészen másképpen éli meg az ott tartózkodást, főleg ha nincs mellette egy szerető szülő.
Először hadd meséljem el a saját történetem, ha kissé kaotikusnak tűnik elnézést kérek. Mivel emlékeim három és fél éves koromból származik. Az égési osztályra kerültem akkoriban. Ki is lehet találni, hogy megégtem a bal combom ember tenyérnyi helyen harmadfokban sérült, a csípőm. A hajam is meggyulladt. Emlékszem apám drapp színű ballonkabátjára a sok fehér ruhás személyre.a nagy éles lámpákra. Igen meg arra, hogy sírtam mert nagyon fájt. Később pedig a kórterem fehérségére. Anyám sem tudott mindig jönni, mert ott volt a húgom. Apám dolgozott. Heteket töltöttem egyedül. Idegenek között.Mindennap délelőtt jött a kötözés. Ahol a kezelő ágyon állítottak remegő lábakkal a kezemet lefogta egy nővér. A sebből kitépték a használ kötszert, aztán újra kötözték Körülbelül Húsz perc. Nekem annyi idősen egy örökkévalóság, Természetesen sírtam. Azt mondták anyámnak inkább én sírjak mint ő. A félelem állandó társam lett. Az ablaknál feküdtem azt képzeltem a felhők az isten egy deszkapalánk.ha egyszer leér az ablakig felmászhatok rá. otthon pedig lemászhatok. Sohasem ért le. Ott volt Lacika. Egy kisfiú ő már nem sírt.egész teste bekötve, csak feküdt és nézte a plafont. Mivel én már szakértően tudtam kiszökni a kiságyból mikor nyöszörgött. Oda lopóztam és megsimogattam sötétszőke haját. Amikor felkeltem reggel már nem volt ott. Kérdeztem hol van. azt mondták hazament. Ma már tudom, hogy meghalt. Asírás akkor egyedüli megkönnyebbülést jelentette. Később már az sem. csak a várakozás és a kibámulás az ablakon.
Fiatal anyaként a középső fiam került be műtétre. Minden nap bejártam hozzá. A kórtermébe, a szőke kisfiúhoz nem járt be senki. Csak állt a kiságyba és figyelte a folyóson az életet. Nem engedték kivenni hadd járkáljon egy kicsit. Ha vissza hozták kezelésről sírt. Ezért rászoktam amit vittem a fiamnak mindig adtam belőle neki. Meg otthonról lopkodtam a játékokat a gyerekeimtől neki. plüss autó színező, ilyesmi. Tőle meg meg el lopták. de akkor is hordtam neki mert sajnáltam. Nem csak a fiam várt látogatási időben, hanem ő is. Akkor meg főleg mikor vittem Haza a fiamat. Még ma is eszembe jut.
Végül Pedig a legkisebb fiam nyakán jelent meg egy szilványi csomó természetesem Kórház műtét Pesten vele bent lehettem. Így ő nem szenvedett annyira mert ott volt anya aki megvigasztalta, szeretgette sétált vele a folyóson. Onnan néztem azt a picike lényt aki első nap behozták egész nap és egész éjjel csak sírt. Aztán abba hagyta. A kiságyba feküdt már érdektelen arcocskával szopta az ujjacskáját. Mint ha egy robot baba lett volna. Anyaként a szíven szakadt meg érte, és nemcsak nekem a többi anyukának. De bemenni oda nem volt szabad nem vagyunk hozzá tartozók.
Ez csak három történet. Mit élhet át egy gyermek egyedül a kórházi lét alatt. Félelem fájdalom, magány. unalom. Saját bőrömön is tapasztaltam ezt rá is nyomta a bélyegét az életemre azóta is a hideg ki ráz ha kórházba kell mennem. Így csak tanácsot tudok adni. Tudom tiltják a készülékeket. mégis azt mondom, például adakozhatnának tabletteket a gyerek osztályoknak ha már nincs kapacitásuk hogy szórakoztassák a beteg gyermekeket. És lehetne mondjuk nagyi program. Ahol idős magányos emberek vigasztalhatnák őket, lelket önthetnének beléjük. Vannak már alapítványok Akik segítenek. Ám minden kórházban ők sem tudnak jelen lenni.
Lehetnél te is valakinek az angyalkája, Hiszen nem csak karácsonykor kell érzelmileg támogatni, nem?