A tévelygő
Csak a televízió harcol a szobában lévő sötétség ellen.
A halk duruzsolása nem zavarta Bettina gondolatait. Idegei táncoltak. A szoba teli női ruhákkal. Egy régi katonai hátizsák pedig türelmesen várt a beágyazott ágyon. Férje éjszakás a gyárban ma.
Mit is vigyen magával. Ez most fontos mert, amit itt hagy. Azt elnyeli majd a feledés.
Két hosszú, és három rövid nadrág.
Elmegy, elege van már a végeláthatatlan nappalokból. Az örökös várakozásból a Patrik bújásából. Amikor mackós testével megölelgeti. Ahogyan hozzáér immáron az is unalmas. A napfény itt. Az eső. A ház. A város. A levegő. Minden! Nem akart itt lenni.
Póló, mert nyár van. Két sima három csinos.
Egy csinos blúzocska. Nyári ruha, pár rövid szoknya. Igen és top vagy három. Jó teste van. Neki jól áll igazította meg hátközépig érő vörösesbarna haját. Elképzelte milyen lesz kóborolni, nem tudni hol fogja álomra hajtani fejét. Az mostani életét darabokra tépni. Hagyni hagyd vigye el az ár.
Fehérnemű, 5 alsó és kettő melltartó.
Zokni elég kettő. A kis szandál. Pedig szereti a Patrikot, a gyerekeket is, ám nem látja senki őt magát, régen imádták. Királynőnek érezte magát. A férfiak a lába előtt hevertek. Hiányzott, hiányzik az az érzés. Amit elveszített, mikor terhes lett és hozzáment. Most mi van? Kakis pelus mert kis Patrik még nem szoba tiszta. A lánya hisztijei. A sok házi munka. Főzés mosás. Újra, meg újra. Szereti a kicsiket tényleg de nem maradt ő belőle semmi. Miért éri be más ilyen szerény álommal?
Kés, kanál villa, kanál egy
csésze.
Szükség van egy tányérra. Egy szappan testápoló. Naptej. Persze, hogy dicsérik a hites urát. Mert tényleg ügyes, dolgos, viszont senki nem lát be a falak közé. Menyire sekélyes lelki világa van. Milyen régóta nem udvarolt neki. Inkább otthon kell főzni, mint el mennének egy étterembe. Vagy táncolni. Hiszen Bettina imád táncolni. Akkor élvezi a többi férfi elismerő pillantását. Főzött egy kávét. Ébren kell maradnia. Három óra harminc perckor indul a vonat, most van negyed kettő.
A kávé már illatával is felébresztette. Amikor belekortyolt. Megerősítette elhatározását.
Tényleg egy törölköző az is kell és a bikinije.
Úgy tervezte először a Balatonra megy huszonnégy évesen még elvegyülhet a fiatalok között, Aztán sodródik ahova viszi a sorsa. Elvérzett életét egye meg a fene. Miért kell egy nőnek meghajolnia az elvárások előtt? Ki nyitotta a pénzes kazettát.
Az az átkozott csésze leborult. Néhány fordulat után leugrott a padlóra.
Megtörte a csendet. A hatás nem maradt el először megjelent Bianka, Majd kis Patrik ujjával a szájában. Álmosan pislogtak rá.
– Anya nem menj el! – nyöszörgött a kislány hozzá futott a kisfiú követte. Még, hogy a gyerekek buták. Gondolta bosszúsan. Karjaiba zárta őket.
– Ne féljetek. – mondta halkan, inkább csak suttogott.–Csak anya kicsit depressziós lett. Az én otthonom itt van veletek.
Ledobta a hátizsákot az ágy végéhez. A székre pedig a kék cipzáros felsőt.
Amiben benne van az a hülye kupak, A „Kezdd újra” felirattal. Maga mellé vette a két gyermekét egyiket az egyik oldalára. A másikat a másikra, megcirógatta őket.
– Milyen Anya lennék akkor? – magához szorította őket. – Mit is gondoltam magamról. Hát nincs nekem lelkem. Dúdolni kezdett. Nem sokára már hallatszott a nyugodt szuszogásuk.
A kék felső a széken pihent váltogatva az árnyalatait a televízió fényére.
Nem – mondta a lelkében lakó tévelygőnek. Nem tehetem. Nekik fontos vagyok. Szeretnek. Én vagyok számukra a minden. Patrik pedig imád, mert azért amikor úgy csókol, akkor biztosan érzem. Mi lenne velük nélkülem. Anya lettem, feleség. Jó így nekem.
Hallani sem akarta, nemhogy érezni mit válaszolt a tévelygő.
Reggel Patrik hazaért.
Fáradtan piszkosan a ház ugyanolyan volt ahogyan itt hagyta. A rossz érzést megpróbálta lerázni ami éjszaka gyötörte. Minden nap először végig ment a házon. Megnézve alvó gyermekeit, Asszonyát. Ám ma előbb lezuhanyzott. Belépett a hálószobába. Majd leült az ágyra, kezébe hajtotta a fejét. Gyermekei békésen aludtak a hitvesi ágyban.
A pénzkazetta üresen tátogott.
A kék cipzáros felső pedig unottan lógott a vonat fogasán.